Az Ószövetségi zsidóság

A zsidó nép eredete és vándorlásai


A zsidó vagy héber nép feltehetően két népelemből állt össze Kánaán földjén, a mai Izrael területén, a Kr. e. XII. század tájékán. Az egyik észak-kelet felől vándorolt be, a másik dél-nyugat, vagyis Egyiptom felől. Mindkét elem a sémi nyelvcsaládba tartozott és nomád pásztorkodásból élt. (Az északiak bevándorlásának emlékét Ábrahám története, a déliekét Mózes története őrizte meg a Bibliában.) A zsidók törzsek szerint települtek le Kánaánban. Ezek a törzsek függetlenek voltak egymástól és a bíráknak nevezett vezetők álltak az élükön. A történelem folyamán nomádok és földművesek viszonya általában rossz, mert a pásztorok letapossák állataikkal a földművesek földjeit, emellett harciasak, és sokszor fegyverrel szerzik meg azokat a javakat (pl. agyagedények, fémeszközök stb.) melyeket maguk, éppen a vándorló életmód miatt nem tudnak előállítani. (A nomád-földműves ellentét emlékét őrizte meg a Káin és Ábel történet, a Kánaáni őslakókkal folytatott harc emlékét Bálám története.) Ez volt a helyzet a zsidók esetében is, de a honfoglalást követő évtizedekben fokozatosan áttértek a földművelésre, a letelepedett életmódra, átvéve az őslakosok termelési módszereit és életformáját. Ezzel a nomádok és őslakók közötti harc csillapodni kezdett. Annál élesebb lett a küzdelem a zsidók után érkező és a part mentén letelepedő ún. filiszteusokkal. A filiszteusoknak vasfegyvereik voltak, és a szárazföld belseje felé terjeszkedve a zsidó településekbe ütköztek. (Ezeknek a harcoknak az emlékét őrizte meg például Sámson története.) Az ókori zsidó állam Az ókori zsidó állam azután jött létre, hogy pár emberöltővel a letelepedést követően kiderült, hogy a korábbi törzsi kötelékek már nem alkalmasak a társadalom életének irányítására. Ennek egyik oka az volt, hogy a földművelés és a letelepedett életmód következtében a vagyoni különbségek hirtelen megnövekedtek, és ez fellazította a korábbi törzsi-rokonsági összetartást. Másfelől a filiszteusokkal szembeni harc a törzsek erejének összefogását igényelte. Így e két ok következtében jött létre az egységes zsidó állam. Az első király Saul volt, aki a filiszteusokkal vívott harcban halt meg. Őt követte a trónon Dávid (Kr. e. 1006-966), aki a filiszteusokkal szembeni győzelmeivel hívta fel magára a figyelmet (ennek emlékét őrizte meg a Dávid és Góliát története). Dávid először az ellene lázadó zsidó törzseket egyesítette a sajátjaival, majd elfoglalta Jeruzsálemet és a többi még független kánaáni városállamot. Fővárosát Jeruzsálembe helyezte, központosított államszervezetet hozott létre, népszámlálást tartott, majd ennek alapján bevezette a rendszeres adót Salamon király tevékenysége Az ókori zsidó állam szervezésének folytatója Dávidot követően fia, Salamon király volt (Kr. e. 966-926). Olyan időszakban került hatalomra, amikor a környék régi nagyhatalmai éppen legyengültek, az újak pedig még nem erősödtek meg. Joggal tartja az emlékezet "bölcsnek" Salamon királyt: a kínálkozó alkalmat jól használta ki. A környező hatalmakkal baráti viszonyt épített ki, az egyiptomi fáraó leányát vette feleségül és a föníciai városoktól Arábiáig számos térséggel, várossal épített ki kereskedelmi kapcsolatokat. Izrael főként rezet és vasat szállított, míg fűszert, tömjént, nemesfémeket és elefántcsontot hozott be. Ugyanakkor Salamon megnövelte az adókat és állami robotszolgáltatásokkal egészítette ki. A nagy bevételek egy részét a nagy udvartartás emésztette föl (700 főt tettek ki például a király feleségei), ide számítva a hivatalnokok és a hadsereg ellátását is. A jövedelmek másik részét hatalmas építkezésekre fordították: Jeruzsálemben falak épültek, benne a királyi palotával és a templommal. Az ókori zsidó állam szétesése. Salamon kemény uralma elégedetlenséget keltett az emberek között, és halála után az északi törzsek nem ismerték el fiát királynak. Így Salamon állama ketté szakadt: az északi országot Izraelnek nevezték (ez volt Jákob egyik neve, jelentése: "Istennel harcoló"). A déli országot Dávid törzséről Júdának nevezték, ide tartozott Jeruzsálem is. Hamarosan a kedvező külpolitikai helyzet is rosszra fordult, a megállíthatatlanul terjeszkedő Asszíria elérte a zsidó államokat: Kr. e. 722-ben elfoglalták és elpusztították Izraelt, adófizetésre kötelezték Judát. De Juda sem maradt sokáig független: az Újbabiloni birodalom hódító uralkodója, Nabu-kudurri-usur (a Bibliában Nabukodonozor néven) Kr. e. 586-ban elfoglalta Jeruzsálemet, Salamon templomát leromboltatta, a lakók nagy részét pedig elhurcoltatta birodalma belsejébe. Az ő leszármazottaik egy része csak Kr. e. 538-ban, a babiloni birodalom lehanyatlása után térhetett vissza a "babiloni fogságból". (A visszatérők "Juda fiai"-nak nevezték magukat, innen ered a zsidó népnév.) Sokan viszont Babilonban maradtak a perzsa uralom alatt is. (Az ő sorsukkal kapcsolatos Dániel és Eszter története.)