Budhizmus

A születés helyéről és idejéről, valamint Buddha életéről az a legelfogadottabb vélekedés, hogy a mai Nepál területén látta meg a napvilágot kb. i.e. 560-ban és 480-ig élt. Családja egy ismert védikus tanítómestertől, Gótamától származtatta magát.

A megvilágosodás
A bölcsek azonnal megjövendölték az újszülött későbbi nagyságát, aki rendszeresen meglepte tanítómestereit korához képest rendkívülinek tartott ismereteivel. Sziddhartha (neve azt jelenti, hogy "akinek minden kívánsága teljesedett") ifjú éveit teljes pompában töltötte apja királyi udvarában. Kitűnő nevelésben volt része, és 29 éves korára megnősült, egy fia is született. Ekkortájt szembesült igazából először az élet kegyetlen valóságaival, amint látta, hogy nagy számban vannak emberek, akik életüket szenvedések közepette élik betegség, nyomor, öregség és az állandóan körülöttük leselkedő halál árnyékában. Elhatározta, hogy hosszú vándorútra kel. Elhagyta apja királyi udvarát, és feladva a reá váró hatalmat, gazdagságot hontalan, kolduló vándorként kezdte élni a napjait. Mindezek alatt a világ fontos kérdéseiről elmélkedett. Hat évig ilyen körülmények között élt, amikor az egyik napon úgy érezte, hogy megtalálta a megoldást, megvilágosodott. Ekkortól nevezte magát Buddhának, a Megvilágosodottnak. A későbbi buddhista szent könyvek szerint nem ő volt az első és az utolsó Megvilágosodott, hanem a negyedik a sorban. A később letisztult hitelvek szerint a megvilágosodás, megtisztulás valamennyi élőlény (!) lehetősége, létének végcélja. Így az elméletben bárki előtt fennáll a "Buddha-lét" elérésének a reménye.
A vándorprédikátor

Buddha úgy érezte, rájött arra, hogy a világi szenvedések zűrzavarából miképpen lehet kiutat találni, azoktól megszabadulni. Ezt a felismerését, a világ dolgairól vallott tételeivel egyetemben vándorlásai során prédikációk útján hirdette. Benares városában tett első ilyen beszéde a helységet a buddhizmus "szent városává" avatta. India egyre nagyobb területét bejárva egyre több hívet nyert meg tanainak. Saját apja is követőjévé vált. Buddha 80 éves korában bekövetkezett haláláig elérte, hogy teljes lelki kiegyensúlyozottságban élhetett. Végakarata szerint holttestét elégették, és tanítványai nyolc állam között osztották szét. A hamvak őrzésére hatalmas sztúpákat építettek fel.


A buddhizmus tanainak további terjedése

Buddha halálával a tanok terjedése lelassult, és csak a harmadik századtól kezdődően kapott új lendületet. Az első szervezett indiai állam, a Maurya királyság legjelentősebb uralkodója, Asoka király tett kimagaslóan sokat a buddhizmus elterjesztésében. Ő maga az államegyesítéssel járó véres, kegyetlen harcok alatt ébredt rá a könyörületességet hirdető tanok fontosságára. A harcok végeztével hatalmas kőoszlopokat állíttatott országszerte és azokra az új államrend alapelveit vésette, amelyek buddhista tanításokon is alapultak. Ezzel egy időben, nagy számban küldött szét hittérítőket nemcsak Indiában, hanem a környező országokban is. Ők segítették elő, hogy a vallás nagyobb területen kezdett elterjedni. Az i.e. IV. századtól Japán, Kína, Tibet, Mongólia, az i.e. I. századra Nepál, Ceylon, a későbbiekben pedig egész Kelet Ázsia számára ismertté vált a buddhizmus. A meglepően nagymértékű terjeszkedéssikereinek egyik fő oka az volt, hogy a buddhizmus nem fordult szembe olyan élesen a helyi tradíciókkal, sőt még vallásokkal sem. Alkalmazkodni próbált a helyi körülményekhez. Több esetben előfordult, hogy a korábbi vallási nézetekből, formai elemekből, jegyekből többet is átvett. Ez a magas fokú alkalmazkodó készség teljes mértékben összhangban állt, és bizonyítékot szolgáltatott a buddhizmus által hirdetett legfontosabb tanokkal a békét és türelmet, egymás megértését hangsúlyozó tanítással.

A buddhizmus terjedésének későbbi szakasza

A jelentős indiai térhódítás után a kínai birodalom befolyásának növekedésével elindult a "Tan" terjedése a Belső-ázsiai területek felé is. A Selyem Út mentén nem csak árukereskedelem indult meg, hanem a vándorló kereskedők magát a tanokat is vitték magukkal. Ezen a spontán módon történő hittérítésen felbuzdulva indultak útnak célirányosan indiai buddhista szerzetesek, akik kisebb közösségeket, telepeket is alapítottak az új területeken. Magában Kínában is több évszázadot vett igénybe, amíg széles körben ismertté vált a vallás és számos követője már meggyőződéssel hitt a tanításokban. A kínai császári palotában is bemutattak buddhista szertartásokat, amelyeket egy már elterjedt kínai valláshoz hasonlítottak, a daoizmushoz. Úgy feltételezték a kínaiak, hogy a buddhizmus a daoizmus egyik kezdetleges változata, ezért a terjedését semmiben nem akadályozták. Ekkoriban még nem voltak olyan átfogó ismeretekkel rendelkező tudósok, akik a nyelvi nehézségeket is áthidalva, járatosak lettek volna az eredeti "szent buddhista könyvek" tanulmányozásában, felismerve annak eredetiségét. Az évek, évtizedek múlásával egyre több kínai elzarándokolt a szent helyek egyikére, sőt még fordításokat is készítettek szanszkirt nyelvről a sajátjukra. Az első ilyen hiteles fordítások az V. században készültek. A VII. század végétől korszakot teremtett egy híres fordító, bizonyos XuanZhang, akinek munkássága nagyon jelentős volt. Ismereteit azzal is nagy mértékben gyarapítani tudta, hogy az elsők között csatlakozott tnault szerzetesként olyan felfedező úthoz, ami az akkor még ismeretlen Nyugatra tartott. Tizenkilec évig tartott ez az utazása, melynek során közel harminc államot látogatott meg és közben számtalan vallásos mítoszról, társadalmi- gazdasági- földrajzi- néprajzi sajátosságról gyűjtött adatokat. Visszatérve Kínába lefordította a buddhizmus 75 legfontosabb művét lefordította. Ez vált a kínai buddhizmus alapjává a későbbiekben. Így alakulhatott ki az a furcsa helyzet, hogy bár a budhizmus szülőhelye India volt, mégis igazi otthona Kína lett. Ebben a szakaszos terjeszkedésben a buddhizmusnak kialakult két fő irányzata. A Hinayana (kis kocsi, keskeny út értelemmel) vált az ortodox buddhizmussá, míg egy másik ág, a Mahayana (nagy kocsi, széles út jelentéssel) kevésbé követelte meg betartani Buddha összes erkölcsi parancsát. A buddhizmus egy harmadik változata, elsősorban Tibet területén a Lámaizmus volt. Az elnevezés a buddhista tanításokat közvetítő, szoros közösségben, kolostorokba húzódó lámákról ered. Ez az irányzat sokat megőrzött az ősi tibti vallásból, elsősorban, annak misztikus külsőségeiből. Mágikus erőt tulajdonítottak a mantrák mechanikus ismételgetésének, az imamalmok folyamatos forgatásának, különleges kéztartásoknak, szimbolikus ábráknak, stb.
A főbb irányzatok jelenlegi elterjedésük alapján; Hinayana- Sri Lanka, Thaiföld, Myanmar, Kambodzsa Mahayana- Kína, Korea, Japán, Vietnám Lámaizmus- Tibet, Himalája vidéke Az egyházi főméltóságok
Bár a keleti vallások körében teljességgel ismeretlen a szigorú egyházi - papi hierarchia, a lámaizmusnak köszönhetően a buddhizmusnak vannak nagy befolyású főpapjai, akiket az egész buddhista vallásközösség elfogad és feltétel nélkül tisztel. A legmagasabb rangú a Dalai láma, aki a hit szerint nem más, mint Buddha reinkarnációja. A következő a rangsorban a Panchen láma, ő az u.n. mennyei Buddhák egyike. A buddhizmust a IX. század folyamán átmenetileg üldözték, ezért elszigetelten, több kisebb szekta is alakult ezekben az időkben. Tekintettel Ázsia természeti adottságaira, a szekták meglehetősen elszigetelten tevékenykedtek a kontinensen. A Himalája magas hegyei, fennsíkjai, illetve Japán szigete nem tették lehetővé a könnyű találkozást a hívők között. A japán "verziója" a buddhizmusnak szintén egy ottani őshonos vallás elemeit is beépítette terjedése során, ugyanúgy, ahogy később a távolabbi, Nyugati (európai, É-amerikai) elterjedésben nagyon népszerűvé váló zen-buddhista irányzat, amely napjainkban is az egyik legismertebb és szívesen követett ága a Nyugati ember számára.