A sintó ( nyugaton shinto) Japán ősi vallása, őshonos vallási tanítások és gyakorlatok összessége. A sintó szó jelentése: az istenek útja, helyesebben „a szellemek útja”, ugyanis a sintóista szemléletben a hagyományos értelemben vett istenek helyét szellemek (kamik) töltik be. Az ősi vallásnak más elnevezése is létezik, hívják még kami no micsinek is, amely szintén „az istenek útját” jelenti.
A sintó rokonságban áll Ázsia és a csendes-óceániai szigetvilág sámánisztikus hagyományaival és kultuszaival. E vallás középpontjában a kamik (istenek) állnak, ezek szellemek, gyakran az ősök szellemei vagy különböző természetben előforduló dolgok szellemei: külön kamija van a földnek, a mezőnek, a folyónak, az erdőnek, stb. Összesen körülbelül 8 millió kami ismeretes.
A sintó története
Korai sintó
A sintó vallás az ősi japán mitológiában gyökerezik, nincs alapítója, sem írott kinyilatkoztatása, sem dogmatikája. A japán szigeteken egészen a 6. század második feléig nem készültek írásos feljegyzések, így nem ismerhetjük pontosan a japán vallás őskori formáit. A 4. században minden nemzetségnek (udzsinak) megvolt a maga védőistene (udzsigamija), amelynek kultuszát a nemzetségfő irányította. Ekkortájt vált szokássá szentélyt építeni az udzsigami vagy kami („szent hatalom”, „isten”) számára.
A korai sintóban két világkép élt egymás mellett: az egyikben a világ függőlegesen tagolódott a Magas Menny Síkjára (Takama no Hara, a kamik világa), a Középső Földre (Nakacukumi, a jelenvaló világ) és az Alvilágra (Jomi no Kuni, halál utáni világ), ez a világkép főként a japán mítoszokban található. A másikban a világkép vízszintes elrendeződésű: ezt a világot véghetetlen tenger választja el az Örök Országtól, ez a világnézet főként a néphitben dominált.
Japán első szent szövegei az i. e. 500 körüli időkből származnak és Amateraszu Ómikamiról szólnak. Ennek az iratoknak a tanításaival keveredtek a később Kínából beszivárgó buddhista elemek. A korai időkben a sintó egyszerű természetvallás lehetett, dísztelen, egyszerű szentély-kunyhókban imamondók, látnokok és áldozat-bemutató papok tevékenykedtek.
A sintó és a buddhizmus
A konfucianizmus vélhetőleg a Kr. u. V. században jutott el Japánba, és a VII. századra elterjedt a taoizmussal, továbbá a jin és jang filozófiájával együtt, ezek az irányzatok azonban nem hagytak különösebb nyomot a szigetország vallásában. A következő században, a buddhizmus elterjedésének köszönhetően a sintó önálló, eredeti formában szinte megszűnt létezni, a buddhizmust 552-ben hivatalosan is elfogadták. A sintó háttérbe szorulásának az oka az volt, hogy sintóizmussal ellentétben a buddhizmusnak rendszerezett tanai, fejlett etikája és jól működő egyházi szervezetei voltak. Japánban a buddhizmus zen szektái lettek népszerűek. A sintó és a buddhizmus sok tekintetben egybeolvadt. Az egyszerű természetvallás kiegészült a szerzetesi élet, a meditáció, az akaratösszpontosítás buddhista elemeivel, az ősi mitológiát pedig a buddhista vallásbölcselet és etika szellemében átértelmezték. Gyakori volt, hogy buddhista papok vezették a sintó szentélyeket. A VIII. század végére a kamikat avatárnak, azaz Buddhák, illetve bódhiszattvák megtestesülésének kezdték tekinteni. A rjóbu-sintó (kettős arc) nevű középkori irányzat azt tanította, hogy a japán kamik azonosak a különféle neveket viselő isteni buddhákkal, sőt Amateraszu Ómikamit is Mahávairokanával, azaz a nap buddhájával azonosították.
A sintó helyreállítása
A XII. században számos törekvés jött létre a sintó eredeti állapotának a visszaállítására. Az új sintó monoteista vallássá vált, a kamik, az istenek csupán megnyilatkozásai, aspektusai a világot átható egyetlen isteni princípiumnak. Az első buddhizmusellenes irányzat a iszei (vatarai) sintó volt, mely buddhista fogalmaktól akarta megtisztítani a sintót. Fő kamijai Konton (Káosz) és Kizen (Nemlét) voltak, őket tekintették minden létező alapjainak. A következő buddhistaellenes irányzat a XV. században Kiotóban alakult Josida-sintó volt, melynek doktrínáit nagyrészt Josida Kanetomo (1435-1511) dolgozta ki. Tanítása monoteista jellegű volt: minden élő és élettelen dolog forrása a Nagy Magasztos. A belső megtisztításával minden ember belsejében egy kami lakhelye lehet, a hívő pedig a lelkében lakozó kamit kell, hogy imádja.
1603 -tól a tudósok neokonfucianus nézőpontból igyekeztek értelmezni a sintó tanításait, a konfucianizmus hatása volt érezhető az államelméletben, az uralkodói és alattvalói erények megfogalmazásában is.
A XVIII. század második, és a XIX. század első felében a buddhista és konfuciánus elemek kiküszöbölésével próbálkozó modern-sintó egyik elődje a fukko sintó. 1868 -ban a sintó ősi egysége került előtérbe, szentélyeket emeltek, később létrejött a kokka sintó (állam-sintó), amely a II. világháború végéig Japán hivatalos államvallása volt. Ma a sintónak két irányzata ismert: az egyik a szentély-sintó (dzsindzsa sintó), amelyen országszerte mintegy 80.000 szentélyben, több mint 20.000 pap és papnő által támogatott és a hívek milliói által végzett vallás gyakorlását értik. A másik irányzat a szekta-sintó (kjóha sintó) amely kisebb-nagyobb vallási közösségekből áll.
A sintó tanításai
A sintó középpontjában a misztikus kamik igazsághoz vezető útja és azok igazságos akarata áll. A kamik természete meghaladja az emberi elme képességeit ezért a hétköznapi emberek által nem teljesen megismerhetőek: "A kamikat nem lehet megérteni; csak érezni és imádni tudjuk őket. De ezt is csak azzal a feltétellel, ha visszatérünk a természethez és összhangban élünk vele." Csak az igaz hívők ismerhetik meg őket, mégpedig a hit által, ugyanis az emberek is szentek, mivel a kamik gyermekei. A kamik meghallgatják az emberi imákat és válaszolnak rájuk, akaratukat (makoto) is kimutatják amellyel vezérlik az embereket. Azok akik együttműködnek velük, és az ő akaratukkal összhangban élnek megszerezhetik egy kami védelmét és segítségét. Rossz kamik nem léteznek, azaz a sintóból hiányzik a gonosz fogalma, minden kami jóságos, segíteni akaró és kegyes.
A helyes életvitel, a sintó szerint, a makoto no kokoro („az igazság szíve”), ami az őszinteség, a tiszta szív és a becsület összességét jelenti, azaz azt hogy ember becsületesen igyekezzék a lehető legtöbbet teljesíteni az általa választott munkában és emberi kapcsolataiban. A makoto no kokoro a legfontosabb erény ami minden erény felett áll és bár a többi erény sem elhanyagolandó (például engedelmesség, a gyermeki ragaszkodás, a szeretet, a hűség, stb.) a legfontosabb és legelső célja az embernek makoto no kokoro keresése. Ugyanis ennek elérése hozza felszínre a többi erényt is.
A sintóban ismeretlen fogalom az eredeti bűn, az embert eredendően isteni lénynek tekinti. A valóságban azonban az ember szent természete nem mutatkozik meg, megtisztulási szertartások, folyamatok során azonban lehetősége nyílik eltávolítani a tudatot fedő tisztátalanságokat. A sintó az embereket nem elszigetelt, magányos léleknek, hanem egy ősi folytonosság továbbvivőjének, az elődök és leszármazottak közti összekötő láncszemnek tekinti.
A sintó további jellegzetessége az is, hogy a japán népet a többi nép felé helyezi, magasabb rangúnak tartja.
Etika
A sintóizmusnak nincsenek erkölcsi előírásai, az emberek vele született, ösztönös jóérzéssel születnek, így mindenkinek a saját feladata, hogy megérezze mi a jó és mi a rossz, vagy mi helyes és mi nem. A sintóista ember számára a legnagyobb erény a császárnak, az elöljárónak vagy a munkaadónak való engedelmesség és a munkafeladatok minél eredményesebb teljesítése. A bűn fogalma is eltér a nyugati világban ismeretes bűn fogalomtól: csak az számít bűnnek ami káros a közösségre, csak az bűnös, aki vét a közösség ellen. A sintó kizárólag az evilági érvényesülés, boldogulás céljait szolgálja, a sintó hívei nem sokat törődnek a túlvilági jutalommal vagy büntetéssel.
Sintó "istenek"
A sintó istenek a kamik, ezek azonban nem a nyugati világban ismert transzcendens istenséget takarnak, hanem egy kami a legszélesebb értelemben lehet bármi, ami rendkívüli, s ami félelemmel vegyes áhítatot vagy tiszteletet vált ki. Következésképpen rendkívül változatos kamik léteznek melyek a világ minden egyes élő és élettelen dolgában laknak. A kamik száma meghaladja a nyolc milliót, összességüket pedig Jaojorozu no Kaminak (nyolcmillió kami) szokták nevezni.
A legismertebb és leghatalmasabbnak tartott kami a Nap kamija Amateraszu Ómikami. További ismertebb kamik Izanagi és Izanami az ősszülők, a Szenninek körülbelül 500 ismeretes, a hegyekben lakó halhatatlan szellemek, képesek különböző állatokon repülni és a halandók álmaiba behatolni; Szeibo istennő akinek egy 1000 évente termő barack kertje van, s aki eszik ezekből a barackokból örök életet nyerhet; Toboszaku kami, neki sikerült ellopnia három barackot Szeibo kertjéből, általában öreg emberként jelenítik meg aki barackot tart a kezében; Gama-Szennin mindenféle varázserejű szerek tudora, képes állandóan megfiatalodni. Csokaro, az utazó aki egy varázs tökkel rendelkezik, amelybe ha belefújt egy ló jött ki belőle.
A sintó irodalma
Kezdetben szájhagyomány útján terjedtek a különböző mítoszok A sintó vallásnak nincs a Bibliához vagy a Koránhoz hasonló szent könyve vagy kinyilatkoztatása. A sintó szent iratait az ősi mitológia fennmaradt történetei képezik. Ezek az 712-ben keletkezett Kodzsiki (Régi idők krónikája) amely főként a világ eredetével és a természetfeletti lények ügyes bajos dolgaival foglalkozik, és az 720-ban íródott Nihon-gi (másképpen Nihon soki; Japán krónikái) történelmi feljegyzésekkel, mítoszokkal legendákkal foglalkozik. A mítoszok központjában Amateraszu Ómikamiról, a császári család ősének tekintett napistennőről szóló mesék, elbeszélések állnak. Ezek az iratok szerint a világot Izanagi és Izanami teremtette: isteneket nemzettek, elhelyezték a Napot az égen és japán szigeteket az óceánban. Ők nemzették Amateraszu Ómikamit a napistennőt, tőle származtatják a japán császári házat.
Sintó ünnepek, szertartások
A sintó ünnepek (macuri) magukba foglalják a rituális megtisztítást, a kaminak felajánlott ételáldozatokat, az imádkozást, szent zenéket és táncokat, csendes elmélkedést, az öröm kifejezését. A szentélyek felkeresése a többség által minden hónap 1. és 15. napján történik valamint az ünnepek alkalmával.
Az újszülött gyereket életének 30-100. napján mutatják be védelmező kamijának, ekkor lép a gyerek a hívők sorába. Minden évben, november 15-én, a sicsi-go-szan („hét-öt-három”) ünnepen az ötéves kisfiúkat, valamint a három- és hétéves kislányokat viszik el a szentélybe, hogy köszönetet mondjanak a kami gondoskodásáért. A felnőttek napja január 15-én van, ilyenkor a 20. életévüket betöltött fiatalokat köszöntik. A sintó hívei, esküvő alkalmából, a kami előtt mondják el a hitvesi esküt. Sógacu Macuri (Új Év) ünnepélyt 1873 -tól (Gergely-naptár bevezetése óta) január 1-3. között tartják. Ilyenkor a templomokba vagy imahelyekre mennek az emberek és a kamikhoz imádkoznak, hogy a következő évük szerencsés legyen. Egy másik sintó ünnep, a XVI. században élt Tendzsin nevű tanító tiszteletére rendezett Tendzsin Macuri ünnep, ezt június 24-én tartják. Ez az ünnepély kétféleképpen zajlik le: felvonulás vagy egy folyón rendezett parádé. A felvonulás jellegzetességei:
- Japán népzene
- Mikosi – díszes, fedett hordozóeszköz.
- Miko – "szűz szentély"
- A gyerekek egy gudzsin, szilvafa ágon a kamit körbeviszik a mikosin majd visszateszik a szentélybe.
A folyón történő parádén legalább 100 csónak vesz rész, mindegyik fedélzetén egy a japán mitológiából ismert alak található. További nagyobb ünnepélyek a tavasz és az ősz ünnepélye.
A sintó hívek házában oltár található, amelyen a család a saját kamija és Amateraszu előtt tisztelegnek.
Ema
Az emák olyan kis fatáblákon elhelyezett festmények, vagy feliratok miket a hívők a szentélyekben helyeznek el.
Régen, a középkorban az volt a szokás, hogy az emberek lovakat ajánlottak fel a szentélyek részére amikor nagyobb segítséget kértek a kamitól. Kisebb kérések esetén egy fatáblára helyezett ló ábrázolást vittek a szentélybe, innen ered a mai szokás, hogy kis fatáblákra rajzolt képeket (manapság ez lehet bármit ábrázoló) helyeznek el az erre a célra felállított falra. Ha a hívő kérelme teljesül köszönésképp újabb emát helyez el a falon.
Kagura (néptánc) és Gagaku (népzene)
A kagura, a sintó természetisteneknek bemutatott zenés-táncos áldozati szertartás. A "kagura" szó egy IX. századi krónikában jelenik meg először az udvari szertartások leírása során, jelentése a kami helyére ülni.
A kagura, a monda szerint úgy jött létre, hogy Amateraszu Napistennő megharagudott a többi istenre és egy barlangba zárkózott, minek következtében a Föld sötét és fagyos lett, a gonoszság és zűrzavar uralkodott mindenütt. Hogy elkerüljék a föld pusztulását a többi isten elhatározta, hogy kicsalogatják Amateraszu a rejtekhelyéről: Uzume, a tánc és a vidámság istennője táncolni kezdett, a többi isten pedig hangosan nevetett miközben egy varázstükröt helyeztek el a barlangja bejárata elé. Amikor a Napistennő kíváncsian kinézett a barlangból, hogy lássa mi az a zaj ami a barlang bejárata felöl jön, meglátta saját képmását a tükörben. Mikor meglátta képmását a tükörben annyira el volt bűvölve saját szépségétől, hogy nem vette észre mikor a többi isten eltorlaszolta a barlang bejáratát. Amateraszu elfoglalta helyét az égbolton, fényt, meleget és új életet adva a Földnek, és soha többé nem bujdosott el.
A gagaku hagyományosan a császári család zenéje. A hagyomány szerint a kagura és gagaku együttesen képes közvetíteni az ember és az istenség között.
A sintó ágai
A sintó az évszázadok folyamán több változáson, alakításon ment át főleg a külső behatásoknak, a buddhizmusnak, a taoizmus és más vallások hiedelmeknek köszönhetően. Jelenleg is több ágazata van gyakorlatban.
- Fukko sintó. Fukko sintó jelentése magyarul: a sintó helyreállítása. A XVIII. században keletkezett, fő célja az volt, hogy megtisztítsa a sintót a külső behatásoktól. Alapítói Kada Azumamaro (1669-1736) és Kamo Mabucsi (1697-1769) voltak.
- Kokka sintó. Magyarul állam sintót jelent. A kokka sintó volt Japán hivatalos nemzeti vallása az 1868-as Meidzsi-restaurációtól (1868) a II. világháború végéig. Az ősi vallási tevékenység és a kormányzás egyesítésének eszménye alapján jött létre. A II. világháború végén, 1945-ben a szövetséges megszálló erők rendelete eltörölte az állam-sintót.
- Szentély sintó. A szentély sintó (más néven kegyhely sintó) a sintóizmus azon formája, amely a hagyományos népi és szektás vallásossággal ellentétben a nyilvános szentélyekben való imádságot hangoztatja. Az állam-sintót váltotta fel, jelenleg több mint 800 szentélye van, azonban nem részesül állami támogatásban. A szentélyt a hívők tartják fenn.
- Szekta sintó. Azok az önálló japán népi vallási közösségek képezik, amelyet 1882-ben egy kormányrendelet különített el a vallások felett álló nemzeti kultusztól, az állami sintótól. Nem részesülhettek állami támogatásban. A kormány 1908-ig 13 ilyen felekezetet ismert el, ezek közül a legismertebbek:
- Újjászületési sintó („A sintó nagy tanítása”);
- Konfuciánus szekták: Sintó Súszei-ha („Tanító és fejlesztő sintoista iskola”);
- Hegyekhez kötődő kultuszok: Dzsikkókjó („A gyakorlatias viselkedés tanítása”); Fuszókjó („A Fudzsi-hegy vallása”); Mitakekjó vagy Ontakekjó („Az Ontake-hegy vallása”).
- Megtisztulást hirdető felekezetek: Sinsúkjó („Az isteni tanulás vallása”); Miszogikjó („A megtisztulás vallása”).
- Utópisztikus vagy imával gyógyító kultuszok: Kurozumikjó („Kurozumi vallása”); Konkokjó („Konko vallása”); Tenrikjó („Az égi értelem vallása”) – ez a legnagyobb hatású irányzat.
Ma már 75 különböző sintó felekezetet tartanak számon. A nyugati vallások – a japánoknak idegen személyes erkölcs hangsúlyozása és a sintoista különlegesség-tudat miatt – nemigen terjedhettek el.
Sintó szentélyek
Az első ismert sintó szentélyek az ötödik századból valók. Kezdetben nem építettek szent épületeket, hanem egy szent helynek tartott helyen élőfa-szimbólumot helyeztek el, vagy ideiglenes szentélyt építettek. Később mikor szent épületeket emeltek a kamik lakóhelyéül, határozott szabályokat követtek: a szent terület bejáratánál egy szent kapu (torii) áll, mögötte, az épülethez vezető út mellett medence található, ahol a hívő megmoshatja kezét és kiöblítheti a száját. Ezt követi az imahely (haiden) ahol áldozatokat is el lehet helyezni. A szent hely központja a belső szentély (honden), ahová csak a papok mehetnek be, itt található a kami szent jelképe, a sintai („a kami teste”). A szent jelkép lehet egy faszobor, egy kard vagy valamilyen más tárgy, de a leggyakoribb a tükör. A hívők a szentélyhez vezető lépcsőnél csengetéssel, tapsolással vagy kopogtatással hívják fel a kami figyelmét.
A szentélyek többnyire fából épülnek és ligetekben vannak elhelyezve. A szentély fa oszlopai és gerendái tartják a zsindellyel fedett díszes tetőt. A falak alul zártak, a felső rész papírból készül és elmozdítható. A bejárati kapunál sisik, más néven koma-inuk (oroszlán-kutyák) találhatók. Az Inari szentély kapui előtt, jobbról és balról egy-egy róka (kicune) helyezkedik el.
Buddhista behatásoktól mentes, jellegzetes sintó szentélyek az Izumo vagy a közép-honsúi Iszében található, Kr. u. III. században alapított szentély amely Japán egyik legelső sintó szentélye. Ezt a szentélyt 20 évente lebontják majd újra felépítik. Az Izumo szentély Simane prefektúra Izumo városában található, a szentély kamija Ókuninusi no Mikoto, aki a hagyomány szerint átengedte Amateraszu unokájának a halandók birodalmának megteremtését.
Tisztálkodás
Minden egyes szentély bejáratától nem messze egy tisztálkodásra alkalmas hely található, ahol a hívők kezet és szájat mosnak mielőtt megközelítenék a szentélyt. Az ima előtti tisztálkodást harainak hívják, a tisztálkodási szertartást pedig miszogi vagy miszogi harainak. A sintóban tisztító elemek a víz, só, tűz és a szake (alkohol).
Ismertebb szentélyek
- Hikava szentély (Szaitama),
- Iszei nagyszentély
- Icukusima szentély,
- Ivasimizu szentély,
- Izumo szentély (Izumo)
- Kamo szentély (Kiotó),
- Kaszuga szentély,
- Katori szentély,
- Kumano szentélyek,
- Meidzsi-szentély
- Tósó-gú (Nikkó, Tocsigi prefektúra),
- Ószaki Hacsiman-gú (Szendai, Mijagi prefektúra),
- Siogama szentély,
- A három palota szentélyei, császári palota, Tokió,
- Cubaki nagyszentély (Szuzuka, Mie prefektúra), japán egyik legrégebbi szentélye.
